A lelkipásztorról
2011-ben középiskolai tanulmányai befejezése után a délkelet-romániai Adventus Egyetemre járt, ahol teológiát tanult majd a mesteri fokozatot is elvégezte. Tanulmányi évei alatt két különböző romániai gyülekezetben szolgált segédlelkészként. Tanulmányai alatt ismerkedett meg jobbik felével, Irinával, majd 2014-ben összeházasodtak, és azóta is együtt szolgálják az Urat.
2016-ban részt vettek egy misszió úton a Fülöp-szigeteken. Ez a tapasztalat segített nekik megérteni a szolgálat küzdelmeit, valamint annak szépségeit és áldásait. Így, miután visszatértek a Fülöp-szigetekről, egy elhívást kaptak, hogy misszionáriusként szolgáljanak Ciprus szigetén. Valamivel több mint egy évig szolgáltak Larnaka városában.
2017-ben a Torontói Magyar Hetednapi Adventista gyülekezet elhívta Haroldot, hogy bibliamunkásként szolgáljon Torontóban. 2017 végén elfogadták a meghívást, és Kanadába költöztek. Novák Harold lelkész a következő hónapokban bibliamunkásként szolgálta a magyar gyülekezetet, 2019-ben pedig az Ontariói Konferenciától egy újabb meghívást kapott, hogy vegye át a Torontói magyar ajkú és a Cambridge-i angol ajkú gyülekezetek lelkipásztori pozícióját. Elfogadta a felkérést, és feleségével együtt 2019 óta szolgálják hűségesen mindkét gyülekezetet.
A Novák család szereti az Urat, örömmel szolgálják Őt, és szeretettel hívnak mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzájuk, hogy együtt felkészüljenek Jézusnak, a Királyok Királyaként való megjelenésének dicsőséges napjára, hogy hazavigye gyermekeit.